Az apró, hirtelenszőke kislány fázósan húzta feljebb takaróját. Hiába jártak már a nyár derekán, a megsárgult vályogfalak még mindig hűvöset árasztottak magukból. A szoba egyik kis sarkában állt a kormos, füstölgő  kályha, ami legalább télen adott némi meleget. Már ha volt pénzük tüzelőre.

Holnap  lesz a születésnapom… - gondolta. De kár volt álmodoznia. Ilyenkor hónap végén a betevő falatra is alig futotta. Nem is emlékezett rá, hogy élete nyolc éve alatt kapott-e bármit is születésnapjára.

Könnyáztatta arcát mélyen a párnába fúrta és elaludt.

A fiú lélekszakadva tekert ócska, szalajtó biciklijén a szomszéd faluba. A vörösen izzó nap már kezdett eltűnni a látóhatáron, és mint egy pislákoló gyertyának,  fénye lassan kialudt.

Épp ekkor érkezett a hosszú istállóhoz, ahol több ezer csirke zsúfolódott össze. Még a környéken  is orrfacsaró bűz terjengett.  Hatosával vitte az álmából felvert csirkéket, akik bódult álmukból felébresztve hangosan jajveszékeltek és kétségbeesetten csapkodtak szárnyaikkal.

Ma éjjel muszáj pénzt keresnie, majd holnap alszik a buszon. Fáradt volt, már második napja nem aludt.

Sok-sok év múlva a felnőtté cseperedett kislány büszkén mutatta meg bátyjának új otthonát. Ekkor vette észre a férfi a sok mosástól megfakult, hiányos bajszú egeret, aki girbegurba öltésekkel visszavart, kissé lejjebb csúszott fél szemével kancsalul bámult a világba.

Aztán felsejlett benne az a fázós hajnal, mikor lábujjhegyen settenkedve tette a plüss egeret alvó kishúga párnájára. S a reggeli buszon a sebtében bekapott savanyúcukor kicsordult levével a szája sarkában, végre aludhatott…