A semmiben szárnyaltam. Körülnéztem és nem értettem, hogy kerültem oda.  Láttam kiterjesztett szárnyaimat, a nem hófehér angyal szárnyakat, hanem  a sötét és félelmetes  ragadozó szárnyakat. Körülöttem találomra odavetett dolgok halmaza, az égből zuhanó tűzgolyóbisok között kerestem utamat a sárga-vörös színpadszerű üres térben.

Visszagondoltam álmaimra, ahol lelkem testemet elhagyva  ismeretlen helyekre látogatott . Legtöbbször egy kastély üres termeiben  jártam és a lezárt szárny kapuját kinyitva reszkettem a félelemtől.

Máskor egy sötét kút mélyén fulladoztam a rám zúduló víz súlya alatt, míg végül ernyedten hagytam, hogy a mélybe hulljak.

Az életem összedőlt mint egy kártyavár. Öntudatra ébredtem, hogy a van és a lesz lényege a semmi. A tudás értelmetlen, a szavak üresek és jelentés nélküliek. A szabályok ember alkotta dogmák, a célok hamisak.

A semmiben lebegve feledésbe merültek  megaláztatásaim, nem számítottak hibáim. Szertefoszlottak bűneim és a félelmeimnek nem volt jelentősége.

Kell hogy legyen Isteni Gondviselés és én engedelmeskedem törvényeinek. Hiszen Ő elküldte hozzám őrangyalát, hogy megmentse pengeélen táncoló bohóc lelkemet. Ő birtokában van tökéletességem kidolgozott tervének, és arra hivatott, hogy megerősítsen és bátorítson utamon.

Meghallgatom tanácsait, amik az akaratlagos változásra ösztönöznek engem. Hiszem, hogy az ő szeretetteljes válasza megérkezik akkor is, mikor kételyek gátolnak utamon.

Köszönöm Neked, hogy emberi alakban elküldted hozzám, angyalaidat…