A lány félszegen állt az ajtóban. "Anyám nincs itthon"-mondta.

A szemeid alatt árulkodó karikák ekkor még nem mondtak semmit. S még nem láttam a karodon a tűszúrások nyomát.

Túl sokan hazudtak neked és te ezt választottad. Te tudtad, hogy a drog hatására az ember szenvtelen és szégyentelen lesz.

Én azt mondtam, hogy gyáván megfutamodsz, te azt válaszoltad, már semmit nem kapsz az élettől. 'Nekem ez jutalom'-ezzel magyaráztad.

A drog betöltötte az űrt az életedben és onnantól kezdve ezt a tökéletességet hajszoltad, miközben gyűlölted azt, aki lett belőled: a megközelíthetetlen lányt, aki alig várta, hogy belője magát, miközben csak nőttek a szenvedéllyel töltött napjai.

Hányszor néztél tükörbe és elgondolkoztál: pont az lett belőled, aki nem akartál lenni.

Nem volt otthonod, nem volt senki, aki hitt volna benned. Kötődéseid is csak az érdekek mozgatták.

Változni akartál, de csak mélyebbre süllyedtél és a végén már mindent megtettél az anyagért. Tudtad hogy nem jó, de már nem tudtál kiszállni.Inkább tápláltad függőségedet, mint a szíved alatt hordott gyermekedet.

Kéregetésből éltél, de beletörtél az utcai létbe, az állandó bűzbe, mocsokba, hajléktalanságba, nincstelenségbe.

Anyád megbocsátó keblén mindig vigaszra leltél és megteltél szeretettel. De egy napon örökre eltűntél.

Kicsi lány, nagyon hiányzol!