Márciusban láttalak meg először. Aznap többször éreztem, hogy engem nézel, de mire felnéztem, te már kerülted  pillantásomat.

Hazakísértél és talán elkezdődött valami. Emlékszem a kócos vörösesszőke srácra, a fura narancssárga szemüvegben. Mindegy volt mit mondtál, ittam szavaidat.

Olyan sokáig voltunk együtt, hogy a lelkem másik fele lettél. Mutattál egy családot, amilyen nekem soha nem volt. Hosszú hónapokba telt, mire ki mertem mondani, szeretlek és évekbe mire közös életet mertem kezdeni..veled.

A lelkembe égett a kép, amikor felém jöttél és a lenyugvó nap glóriát vont a fejed köré. Annyira vártalak! Otthont építettél, biztonságot adtál nekem és csodálatos gyermekeket.

Nem hittem el hogy elmúlt és nem értettem miért. Nem értettem, hogy miért jobb a másik, hiszen én a legnagyobb alázattal szerettelek. Mára már csak a kérdések maradtak.

Elengedtelek…de miért álmodom még mindig veled?