-Szeretettel köszöntök mindenkit a mai lakógyűlésen, örülök, hogy ilyen szép számban megjelentünk. Sanyikám, vezetnéd a jegyzőkönyvet? – fordul Veszprémi Bandi a másodikon lakó Budai Sanyihoz.

-Mai napirendi pontunk, a közös költség emelése. – Veszprémi Bandi halkan köhécsel, majd megköszörüli a torkát. Tudja, hogy Julinak, az asszonynak most is igaza van. – Darázsfészekbe nyúlsz Bandikám! Innen mindenki menekül, ki akarna egy fillérrel is többet fizetni, ugyan már. – mondja, miközben kimeri a lecsót az urának.

Itt laktak ők már vagy negyven éve, az Ipartelepen. Akkor még ez tisztességes környék volt, becsületes munkásemberekkel. – A fű se nő már itt, Bandikám. – mondja, és az arcán látszik, hogy a régi szép időkre gondol. Akkor még hétvégente a Mókusba jártak és ő fiatal lányként az asztalon táncolt. Kézfejével megtörli gyöngyöző homlokát, mintha csak az emlékeket próbálná kitörölni. Megöregedtünk, állapította meg magában. Pista a fiúk is milyen rég elköltözött már, de azért vasárnaponként még hazalátogat az unokákkal és ő egész héten erre a jeles eseményre készül. Vasárnap már hajnalban talpon van és jóval dél előtt már azon aggódik, hogy kihűl az ebéd, mire „ezek” megjönnek.

-Tehát a közös költséget meg kell emelnünk. – mondja Bandi bácsi, már egy kicsit határozottabban.  Ennek az egyetlen oka az volt, hogy a társasház szigetelése erősen időszerűvé vált. - Jolánka a harmadikon jelezte, hogy a lakása penészesedik – teszi még hozzá.

-Szellőztetni kell, meg be kő’ fűteni – veti oda Sanyi, egy fogpiszkálót rágcsálva.

-Na de Sanyi bá’ – fakad ki Jolánka a harmadikról. – És ha már itt tartunk, nem vagyok hajlandó mások helyett felmosni a lépcsőházat. Fizessen többet az, aki nem mos fel. – nyomatékosítja csípőre tett kézzel mondandóját.

-Akkor te meg szólj az uradnak, hogy ne dáridózzon éjjel! – utal az állandó házastársi vitatkozásra Marcsi a földszintről. Jolánka most már bánja, hogy nem volt erélyesebb és hagyta az urának a mai Magyarország – Portugália mérkőzést választania a lakógyűlés helyett.

Szó mi szó, Jolánkának is feltűnt már, hogy Tibi a férje egyre gyakrabban látogatja az alagsori tárolót és a rekeszekből fogyó sörrel egyenes aránybán válik beszéde egyre elmosódottabb masszává. – Olyan vagy mint az anyád! – utal ilyenkor Jolánka a férje és az anyósa közötti feltűnő genetikai hasonlóságra. Merthogy az anyós sem vetette meg a jófajta itókát. Jolánka ilyenkor örült, hogy nem született gyermekük. Ki tudja, mit örökölne, na meg az anyósban sem lehet megbízni. Még csinálna valamit azzal a gyerekkel, a Tibi is milyen lett…

Néha azért fájt neki, hogy minden próbálkozásuk ellenére sem történt meg a csoda. Ki tudja, talán Tibi is más lenne. Eleinte még irigyelte az utcán babakocsival sétáló anyákat, ilyenkor át is ment a túloldalra. Ma már ez is hidegen hagyja. Talán ennek így kellett lennie, ez volt elrendelve.

A lakógyűlés végül káoszba fullad. „Az egész házban jön le a vakolat…Minek ez a közös költség, nem tudom fizetni, minek fizessem… A férjem minden nap részegen jön haza… Haggyá má’… Bandi bácsi évek óta most először elgondolkozik azon, hogy talán le kellene mondania.

A közös költség véglegesítése a „nem” szavazatok nagy aránya miatt nem valósul meg, s a levezető elnök a lakógyűlést 20:30 órakor berekeszti.