Tél volt, amikor elindult. Lassan leszállt az éjszaka és a hideg csontjáig hatolt. Sötétség telepedett a tájra, a kopár fák rémisztő árnyékként rajzolódtak ki. Reggel óta érezte, hogy eljött az idő és hátra kell hagynia mindent. A felismerés nem érte váratlanul-tudta, hogy a változás szükségszerű és elkerülhetetlen. Körülnézett a házban, hogy mit vihetne magával. Mindenhol csak befejezetlen dolgokat látott-megsárgult fényképek, amik arra vártak, hogy valaki végre albumba rendezze őket, megcsorbult emlékek, amelyek mindegyike a múltját juttatta eszébe.

Nehéz léptekkel indult el és a gondolatain kívül semmit nem vitt magával.

Eszébe jutott a magányosan eltöltött gyermekkor, mikor minden nap arra várt, hogy érte jöjjenek.

Eszébe jutott, amikor az apró fehér koporsó felett állt és nem tudott sírni.

Hányszor eljött a Halál és ő mindig megkérdezte: „Miért nem viszel magaddal?”

Eszébe jutott a megcsalás fájdalma, a reményvesztettség, amikor saját magát értéktelennek érezte.

A hegy ami útjába került, sötéten rajzolódott ki a csillagos ég alatt. Megrémült. Úgy érezte, soha, de soha nem fog átjutni a hegy túloldalára, amiről tudta, hogy számára megváltást ígér. Minden erejét összeszedve ment tovább. Próbált visszaemlékezni azokra az időkre, amikor igazán boldog volt. A nagy szerelem, a gyermekek születése, az őt minden furcsasága ellenére befogadó közösségek…

Tudta mit kell tennie. Látnia kell, mi van a túloldalon…

Nem vette észre, mikor változott meg minden. Érezte a tavasz, az élet illatát, hallotta a föld alól utat törő életek sóhajait. Látta, ahogy az éjszakát felváltja a nappal, a felkelő nap sugarai megcsillantak a fűszálakon alvó harmatcseppeken.

Körülnézett. Apró, piros tetejű házakat látott, szántóföldeket, ahol absztrakt mintákban rajzolódtak ki a barázdák.

Megtelt a szíve reménnyel. Úgy érezte, minden további, nehezen megtett lépésnél elhagyja múltja egy-egy darabját. Azokat az emlékeket, amikor csak magányosan ült a sötétben és nem tudta mit kell tennie. Olyan sok embert bántott már meg, akik igazán szerették őt. Akikre nem tudott, nem akart hallgatni, mert múltja tapasztalataiból nem tanulta meg, hogy vannak jó emberek. De talán most sikerülni fog. Ez a gondolat új erővel töltötte fel, tudta, már nem kell sok…csak néhány lépés…